AD24EE09-799C-4007-BA99-CFEEB319E742

Kovászos kenyér, pacsni és egyenlőség a Bake My Dayben

Ezúttal egy nem mindennapi pékséget mutatunk be. A Bake My Dayben nemcsak a gondos odafigyeléssel készített kovászos kenyerek és minőségi, egészséges pékáruk miatt érdemes itt elfogyasztani a reggelinket. Hanem azért is, mert a társadalmi felelősségvállalás és értékteremtés képezi működésük alapját: az itt dolgozók megváltozott munkaképességű emberek.

Szabó Péter egy korábbi munkahelyén találkozott a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával és látta meg, mennyi lehetőség van bennük. Már akkoriban foglalkoztatta a saját vállalkozás gondolata, nem sokkal később bele is vágott, és elhatározta, hogy ő is megváltozott munkaképességű munkavállalókat fog alkalmazni. Először épülettakarítással foglalkoztak, vendéglátóhelyeken, szórakozóhelyeken és éttermekben dolgoztak, de ez nehéz fizikai munka és eléggé behatárolt is.

– Elkezdtem keresgélni, milyen üzletágban lehetne minél több embernek munkát adni, mert ez egy szűk munkavállalói szegmens. Emiatt fordított gondolkodásra volt szükség: ahelyett,hogy egy adott pozícióra választunk embert, inkább személyre szabott munkát keresünk a hozzánk jelentkezőknek, amiben ki tudnak teljesedni és értéket tudnak teremteni – meséli a kezdeti tervekről Péter, akinek eredetileg vendéglátós végzettsége van. Mindig is érdekelte a téma, így jött a pékség ötlete. Zoli személyében lett egy társa, aki pék és időközben kitanulta a kovászos kenyér készítésének a titkát.

– Minden elképzelésnek megfelelt a pékség, hiszen rengeteg munkakörben tudunk foglalkoztatni: a pék, a péksegéd, a kiszállító, a takarító, a pultos, az eladó, a konyhai kisegítők, szakácsok, és még sorolhatnánk, akik mind a csapat részei – teszi hozzá Péter.

Az új kollégákat maguk tanítják be, szinte a nulláról, de kell egyfajta alap, kellenek szakemberek, mert egy tanuló nem tud betanítani egy másik tanulót, viszont nem kell mindenkinek szakirányú végzettséggel rendelkeznie, ha a Bake My Dayben szeretne dolgozni.

– Ezt a kovászos technológiát ráadásul nem tanítják az iskolában, én ezt autodidakta módon tanultam meg és adom tovább azoknak, akikben látom az érdeklődést, a tüzet a szemükben és az akarást. Ezt a sok buktatóval teli utat egyedül jártam ki, meg kellett tapasztalnom minden nehézségével együtt és ezt a tapasztalatot a tanulságokkal együtt adom át – mondja Zoli.

(…)

http://www.gastroguide.hu/2022/06/bake-my-day/